A 2000-es években terjedt el a „zsidónegyed” elnevezés erre a területre, ami részben a kerület történelmi múltjára utal. A 19. századtól kezdve valóban itt összpontosultak a budapesti zsidó közösség fontos intézményei, bár fontos megjegyezni, hogy a zsidó lakosság valójában a főváros minden kerületében jelen volt.
A terület tragikus történelmi jelentőségét az adja, hogy 1944-ben itt hozták létre a pesti nagygettót. A Király utca, Kertész utca, Dohány utca és Károly körút által határolt területen embertelen körülmények között zsúfolták össze a zsidó lakosságot, miközben a nem zsidó lakosokat kitelepítették. A gettó létszáma elérte a 70 ezer főt.
Kezdetben a területet konyhakertek és káposztaföldek borították. Az első jelentősebb épületek az 1860-as években jelentek meg. 1866-ban épült fel a Magyar Gazdasszonyok Országos Egyesületének árvaháza a Damjanich utca 29. szám alatt. Az évtized végén készült el a lóvasút kiszolgálására létesített remíz-együttes a Damjanich utca 19. szám alatt.
Az első ma is álló jelentős épületek közé tartozik az 1876-77 között épült Izraelita Siketnémák Budapesti Országos Intézete a mai Bethlen téren. 1881-ben adták át az Állatorvostudományi Egyetem első hét épületét, majd 1882-ben már állt Káry Sámuel divatáru-kereskedő klasszicista villája a mai Dózsa György út 74. alatt.Az 1880-as évek közepéig csak néhány jelentősebb épület állt a területen. Az utcahálózat első elemei is ekkor kezdtek kirajzolódni, de a mai utcaszerkezet csak az 1890-es évekre alakult ki teljesen.
A lakónegyed kiépülése az 1880-as évek második felétől indult meg, és körülbelül 25 év alatt zajlott le. A terület jellegzetes épületei a két-háromemeletes, körfolyosós bérkaszárnyák lettek.
A környék „Csikágó” elnevezése 1902-ből származik, amikor Dr. Abonyi József először használta a kifejezést egy társasköri gyűlésen. A név eredetéről több elmélet is létezik. Az egyik szerint utalhat a terület gyors beépülésére, ami az amerikai Chicago fejlődésére emlékeztetett. Egy másik elmélet szerint kapcsolódhat a környék rossz közbiztonságához, ami a nagyvárosi bűnözés szinonimájává tette a területet.
A Külső-Erzsébetváros fejlődése jól példázza Budapest gyors urbanizációját a 19. század végén és a 20. század elején, valamint azt, hogyan alakult át egy mezőgazdasági terület néhány évtized alatt sűrűn lakott városi negyeddé. Ez a folyamat tükrözi a főváros akkori dinamikus növekedését és a társadalmi változásokat, amelyek a modern nagyváros kialakulásához vezettek.
A Ligetváros Budapest VII. kerületének, Erzsébetvárosnak egy része, amely a Városliget közelében található. A területet az István utca, a Dózsa György út, a Damjanich utca és a Rottenbiller utca határolja. Az elnevezés a 2000-es évek elején terjedt el, főként ingatlanirodák és befektetők kezdeményezésére, hogy megkülönböztessék a környéket Külső-Erzsébetváros kevésbé előnyös részeitől. A Ligetváros legismertebb utcája a patinás Damjanich utca, amely egyben a terület fő bevásárlóutcája is. Az elnevezés fokozatosan az itt élők identitásának részévé válik, erősítve a közösségi összetartozás érzését. A városrész fejlődése szorosan kapcsolódik a Városliget megújításához, ami növeli a terület vonzerejét és értékét.
A Ligetváros így egy olyan egyedi karakterű városrésszé alakul, amely ötvözi a történelmi hangulatot a modern városi élettel, kihasználva a Városliget közelségének előnyeit.
