Játékkölcsönző? Legyen!
Tóth Krisztina írása
Amikor a járvány hónapjai alatt beszorultunk
a lakásba, sokan rájöttünk, hogy valójában jóval kevesebb dologra van
szükségünk, mint amennyivel körbe vesszük magunkat. Kevesebb ruhára, kevesebb élelmiszerre,
kevesebb tisztítószerre. Ami a ruhákat illeti, én már hosszú évek óta alig-alig
vásárolok újonnan ruhát. Nem azt mondom, hogy egyetlen darab sem származik
nálunk ruhaüzletből, de a ruhák többsége mégiscsak használt. Gyerekruhát
secondhand üzletben venni kifejezetten izgalmas, és húsz év alatt a választék
is hihetetlenül kibővült. Akkor szoktam
erre rá, amikor a fiam óvodába járt és havonta nyűtte el a nadrágokat. Tévedhetetlenül
meg tudtam állapítani, mi az, ami méretben megfelelő, legyen szó kabátról,
pulóverről. A kislányom, aki most kilenc éves, kifejezetten szeret velem
válogatni. Igaz, néha közbe kell lépnem, a stílusa ugyanis egyelőre még inkább
emlékeztet egy műlovarnő és egy mexikói tévébemondónő ruhatárára, mint egy
iskolás lány visszafogott gardróbjára. De hajlok a kompromisszumra: vettem már
meg piros flitteres és arany macskalábnyomokkal díszített felsőt is.
A múltkor együtt
válogattunk, és kiválasztott nekem egy földig érő, arany csíkokkal díszített,
hátul kivágott műszál-csodát. Kipirultan mutatta, hogy szerinte ez itt a
„leggyönyörűbb” darab. Mit tesz ilyenkor az ember? Azt mégsem mondhatom, hogy
de hát kislányom, ez a ruha egyszerűen ronda. Inkább csak annyit feleltem, hogy
én már nem igazán szeretek ujjatlant hordani. Erre ő körbemutatott az üzletben:
De hát itt minden újatlan, nem?
A kinőtt
gyerekruhák aztán tovább vándorolnak a barátokhoz, mi pedig mindig kapunk újabbakat.
A ruhák a kortárs irodalmon belül maradnak: az első éveket Hidas Judit és Finy
Petra kislányainak babaruháiban csináltuk végig, úgyhogy ha összevetnénk a
családi fotókat, akkor nyomon követhetnénk rajtuk a szoknyák, blúzok és gyereknadrágok
útját.
A felnőtt
ruhák és táskák, bizsuk szintén körbejárnak a baráti társaságban. Tavasszal,
amikor mindnyájunkat elfog a vágy, hogy beszerezzünk valami friss darabot,
akkor főzéssel egybekötött ruhabörzét szoktunk rendezni. Mindenki elhozza,
amije van, aztán kipakoljuk halmokba a fülbevalókat, kendőket, táskákat. Este
elégedetten, idegen holmikkal megtömött táskákkal térünk haza, és nem
költöttünk egy fillért sem. A vásárlás pillanatnyi örömét kiváltja a baráti
beszélgetés, és ami a barátoknak megunt táska volt, az nekem új, titkos
zsebekkel, rekeszekkel teli darab.
Néhány hete
Lyonban sétálva felfedeztem egy üzletet. Először játékboltnak hittem, azután
belépve kiderült, hogy ez egy játékkölcsönző. Innen jelképes összegért egy
hónapra elvihetem a társasjátékot, puzzle-t, plüsst, építőjátékot,
sporteszközt. Egy hónap múlva épségben vissza kell hozni, vagy újabb hónapra
kikölcsönözni.
Erről eszembe
jutott, hány társasjáték porosodik otthon a szekrényben, és hogy milyen jó
lenne Budapesten is egy ilyen hely. Szerintem előbb-utóbb lesz is, mert kezdünk
lassan ráébredni, hogy nem kell mindent megvenni, birtokolni, aztán eldobni.
Hogy milyen sokat érnek ezek az újatlanok!
Tóth Krisztina író,
költő, műfordító, drámaíró, Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíj nyertese,
többszörös díjazott, Magyar Köztársaság babérkoszorúja díjas.
Fotó: Falus Kriszta