t a környék piacára!
A budai II. kerület megnyitotta a Buda Szódát, amiért több dolog miatt is lehet rajongani. A szikvizes projekt kiváltja az eldobható műanyagpalackos ásványvizek egy részét, hiszen a Buda Szóda palackjai többször felhasználhatóak, újratölthetőek, vagyis a szódafogyasztás újabb lépés a fenntarthatóság felé.
A II. kerület valamit nagyon tud, mert miközben a legtöbb budapesti piacon óriási probléma az, hogy nincsenek vásárlók (és ezért a piacok döglődnek), a budai kerület talán ezzel meg is találta a megoldást arra, hogy rendszeresen bevigye az embereket a piacra (akik ha már ott vannak talán ott is vásárolnak be). A Buda Szóda “látványtöltője” a Fény utcai piac első emeletén van, kezdetben a hét három napján (csütörtök, péntek, szombat) lesz nyitva.
Ha mindez nem lenne elég, a II. kerület további cserepontok létrehozását tervezi a kerületben többek között a Marczibányi Téri Művelődési Központban, Klebelsberg Kultúrkúriaban, a Gyarmati Dezső Uszoda – II. kerületben, illetve a közelben elektromos kerékpárral történő kiszállítást is igyekszik lehetővé tenni.
A Buda Szóda eleinte 1,5 literes palackokban érhető el. Ennek töltése 110 forint, a palack betétdíja pedig 560 forint. Várják éttermek, rendezvényszervezők jelentkezését is, akik szívesen vásárolnának Buda Szódát, akár 1,5 literes kiszerelésben, vagy akár reprezentatívabb 0,9 literes palackban.
Ez egyszerűen zseniális: egyszerre tesznek egy lépést a fenntarthatóság irányába, és visznek rendszeresen potenciális vásárolókat a piacra (majd más II. kerületi intézményekbe is rendszeresen betérőket az ott létrehozandó új cserepontokra) és tesznek le az asztalra egy olyan terméket, amire már sokan titokban vártak.
Fotó: Őrsi Gergely polgármester oldala